Tartalom

Telepítés előtti információk

Rendszerkövetelmények

Fontos információ az x64-alapú operációs rendszerekhez

Fontos információ a Windows Server 2008 for Itanium-Based Systems rendszerhez

Teendők a telepítés megkezdése előtt

Ismert problémák

Server Core változat telepítése

Több operációs rendszer telepítése ugyanarra a számítógépre

Felügyelet nélküli telepítés

Verziófrissítés

Támogatott frissítések

Mielőtt a frissítést végrehajtja

Hibaelhárítás

Probléma: A telepítés ismeretlen okokból sikertelen volt

Probléma: Egy partíció megjelenése szerint nem elérhető

Probléma: Az operációs rendszer telepítése után a számítógép nem indítja el a rendszert

Probléma: Miután a Windows rendszerből indult a telepítő, az első újraindítást követően meghiúsult a telepítés, és kék képernyő látható

További információ

Szerzői jogi megjegyzések

Ez a dokumentum a Windows Server® 2008 operációs rendszer telepítésével kapcsolatos tudnivalókat ismerteti. A dokumentumban megtalálható a telepítéskor felmerülő problémák elhárításának módja is.

A telepítő működése többfázisú. Először meg kell adni néhány alapvető adatot, majd a telepítő fájlokat másol, és újraindítja a számítógépet. A telepítés befejezésekor megjelenik a Kezdeti konfigurációs feladatok menü, amelyben beállíthatja a kiszolgáló konfigurációját saját igényei szerint.

Telepítés előtti információk

Rendszerkövetelmények

A Windows Server 2008 becsült rendszerkövetelményei a következők. Ha a számítógép nem felel meg a minimális követelményeknek, a terméket nem lehet megfelelően telepíteni. A tényleges követelmények a rendszerkonfigurációtól, valamint a telepített alkalmazásoktól és szolgáltatásoktól függően változhatnak.

Processzor

A processzor teljesítménye nem csak a processzor órajelén, hanem a processzormagok számán és a processzor gyorsítótárának méretén is múlik. A termék processzorkövetelményei az alábbiak:

  • Minimum: 1 GHz (x86 processzor esetén) vagy 1,4 GHz (x64 processzor esetén)
  • Ajánlott: 2 GHz vagy gyorsabb
    Megjegyzés:

    Intel Itanium 2 processzor szükséges a Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez rendszerhez.

RAM

A termék memóriakövetelményei az alábbiak:

  • Minimum: 512 MB
  • Ajánlott: 2 GB vagy több
  • Maximum (32 bites rendszer esetén): 4 GB (Windows Server 2008 Standard rendszer esetén) vagy 64 GB (Windows Server 2008 Enterprise vagy Windows Server 2008 Datacenter rendszer esetén)
  • Maximum (64 bites rendszer esetén): 32 GB (Windows Server 2008 Standard rendszer esetén) vagy 2 TB (Windows Server 2008 Enterprise, Windows Server 2008 Datacenter vagy Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez rendszer esetén)

Lemezterület-követelmények

Az alábbi szakasz a rendszerpartíció hozzávetőleges lemezterület-követelményeit ismerteti. Az Itanium-alapú és az x64-alapú operációs rendszerek esetén ezek az adatok eltérők lehetnek. Ha hálózaton telepíti a rendszert, több lemezterületre lehet szükség. További információt a http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=99285 weblapon talál. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

  • Minimum: 10 GB
  • Ajánlott: 40 GB vagy több
    Megjegyzés:

    A 16 GB-nál több RAM memóriával rendelkező számítógépeken több lemezterület szükséges a lapozó-, a hibernálási és a memóriaképfájlok számára.

  • DVD-ROM-meghajtó
  • Super VGA (800 x 600) vagy nagyobb felbontású monitor
  • Billentyűzet és Microsoft-egér (vagy kompatibilis mutatóeszköz)

Fontos szempontok az Active Directory tartományvezérlőkhöz

A Windows Server 2003 rendszerről a Windows Server 2008 rendszerre történő átállásnál szabad lemezterületre van szükség az új operációs rendszer lemezképének tárolásához, a telepítési folyamathoz és a telepített kiszolgálói szerepkörökhöz.

A tartományvezérlői szerepkörhöz a következő erőforrásokat tároló kötet vagy kötetek is igényelnek szabad lemezterületet:

  • Alkalmazásadatok (%AppData%)
  • Programfájlok (%ProgramFiles%)
  • Felhasználói adatok (%SystemDrive%\Documents and Settings)
  • Windows könyvtár (%WinDir%)

A %WinDir% kötet szabad területe legalább akkora kell legyen, mint a fentebb felsorolt erőforrások aktuális mérete, azok alárendelt mappáit is beleértve, ha utóbbiak a %WinDir% kötetben találhatók. Alapértelmezés szerint a dcpromo a %Windir% mappában helyezi el az Active Directory®-adatbázist és -naplófájlokat – ilyenkor ezek mérete beleértendő a %Windir% mappa által igényelt szabad lemezterületbe.

Ha azonban az Active Directory-adatbázis nem a fenti mappák valamelyikébe kerül, a tároló kötetnek vagy köteteknek csak legalább 250 MB-nyi, vagy (amennyiben ez a 250 MB-ot meghaladja) az aktuális adatbázisméret 10%-át kitevő szabad lemezterületre van szükségük. A naplófájlokat tároló köteten pedig legalább 50 MB szabad hely szükséges.

Az Active Directory címtárszolgáltatás alapértelmezett telepítésénél a Windows Server 2003 rendszer Active Directory-adatbázisa és -naplófájljai a %WinDir%\NTDS mappába kerülnek. Ilyen beállításnál az NTDS.DIT adatbázisfájl és az összes naplófájl ideiglenesen átmásolódik a karanténhelyre, majd vissza az eredeti helyére. Ezek az erőforrások ezért igényelnek további szabad lemezterületet. A szintén a %WinDir% mappában található SYSVOL könyvtár viszont (%WinDir%\SYSVOL) nem másolódik, hanem áthelyeződik. Az tehát nem igényel további szabad lemezterületet.

A frissítés után a másolt források számára fenntartott terület visszakerül a fájlrendszerhez.

Fontos információ az x64-alapú operációs rendszerekhez

Győződjön meg arról, hogy frissítette és digitálisan aláírta a Windows Server 2008 x64-alapú verzióihoz készült kernelmódú illesztőprogramokat. (Az x-64 alapú verziókhoz a Windows Server 2008 64 bites változatai tartoznak, kivéve a Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez rendszert.)

Ha Plug and Play eszközt telepít, figyelmeztetés jelenhet meg, ha az illesztőprogram nincs digitálisan aláírva. Ha olyan alkalmazást telepít, amely digitális aláírás nélküli illesztőprogramot tartalmaz, nem jelenik meg hibaüzenet telepítéskor. A Windows Server 2008 egyik esetben sem tölti be az aláíratlan illesztőprogramot.

Ha nem tudja, hogy alá van-e írva digitálisan az illesztőprogram, vagy ha nem tudja elindítani a számítógépet telepítés után, az alábbiakban ismertetett módon letilthatja az illesztőprogram-aláírási követelményt. Ezzel az eljárással lehetővé teszi a számítógép megfelelő indítását és az aláíratlan illesztőprogram sikeres betöltését.

Aláírási követelmény letiltása az aktuális rendszerindítási folyamathoz:

  1. Indítsa újra a számítógépet, és a rendszerindításkor nyomja le az F8 billentyűt.
  2. Jelölje ki a Speciális rendszerindítási beállítások elemet.
  3. Jelölje ki Az illesztőprogram-aláírás megkövetelésének letiltása elemet.
  4. Indítsa el a Windows rendszert, és távolítsa el az aláíratlan illesztőprogramot.

Az aláírt 64 bites eszközillesztővel kapcsolatban forduljon a forgalmazóhoz.

További információt a http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=66577 weblapon talál. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

Fontos információ a Windows Server 2008 for Itanium-Based Systems rendszerhez

A Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez rendszerben a Setupldr.efi már nem szerepel a telepítési adathordozón. A Windows Server 2008 EFI rendszerhéjról történő telepítéséhez helyezze a telepítési adathordozót a számítógépbe, és válassza a Rendszerindítás az EFI-rendszerhéjról parancsot a rendszerindítási menüben. Ezután váltson a telepítési adathordozót tartalmazó meghajtóra, keresse meg az \efi\boot\ mappát, és futtassa a Bootia64.efi parancsot.

Teendők a telepítés megkezdése előtt

A Windows Server 2008 telepítése előtt készítse elő a telepítést ezen szakasz lépéseinek elvégzésével.

  • Ellenőrizze az alkalmazáskompatibilitást. Ehhez segítséget nyújt a Microsoft Alkalmazáskompatibilitási eszközkészlet. Bár az eszköz elsősorban a hálózati alkalmazások kompatibilitásának megállapítására készült, használható a Windows Server 2008 előkészítéséhez is. További tudnivalókat a Windows alkalmazáskompatibilitási információk weblapján (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=29880) olvashat. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)
  • Válassza le a szünetmentes tápegységeket. Amennyiben szünetmentes tápegység van a célszámítógéphez csatlakoztatva, távolítsa el az eszközt a számítógéppel összekötő soros kábelt a telepítő futtatása előtt. A telepítő automatikusan megkísérli felismerni a soros portokra csatlakoztatott eszközöket, és a szünetmentes tápegység problémát okozhat a felismerés során.
  • Készítsen biztonsági másolatot a kiszolgálókról. A biztonsági másolatoknak tartalmazniuk kell a számítógépek működéséhez szükséges összes adatot és konfigurációs beállítást. A kiszolgálók konfigurációs adatainak biztonsági mentése igen fontos lépés, különösen a hálózati infrastruktúrát, például a DHCP-szolgáltatást biztosító kiszolgálók esetén. A biztonsági másolatban szerepeljenek a rendszer- és rendszertöltő partíciók, valamint a rendszerállapot-adatok. A konfigurációs adatok biztonsági mentésének másik módja egy automatikus rendszer-helyreállítási biztonságimásolat-készlet létrehozása.
  • Tiltsa le a víruskereső szoftvert. A víruskereső szoftver megzavarhatja a telepítést. Például lelassíthatja a telepítést azzal, hogy minden fájlt ellenőriz, amelyet a telepítő a helyi számítógépre másol.
  • Futtassa a Windows Memóriadiagnosztika eszközt. Az eszköz a számítógép közvetlen elérésű memóriáját (RAM) teszteli. Az eszköz használatához kövesse a Windows Memóriadiagnosztika eszköz felhasználói útmutatóját (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=50362). (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)
  • Biztosítsa a háttértárolók illesztőprogramjait. Ha az eszköz gyártója külön illesztőprogramfájlt biztosított, mentse a fájlt hajlékonylemezre, CD-re, DVD-re vagy USB flash-meghajtóra az adathordozó gyökérkönyvtárába vagy a következő mappákba: amd64 x64-alapú számítógépeken, i386 32 bites számítógépeken és ia64 Itanium-alapú számítógépeken. Az illesztőprogram telepítés közbeni megadásához a lemezkiválasztó lapon kattintson az Illesztőprogram betöltése elemre (vagy nyomja le az F6 billentyűt). Az illesztőprogramot megkeresheti tallózással, vagy megadhatja, hogy a telepítő keresse meg az adathordozón.
  • Ne feledje, hogy a Windows tűzfal alapértelmezés szerint be van kapcsolva. Azok a kiszolgálóalkalmazások, amelyeknek fogadniuk kell a nem általuk kezdeményezett bejövő kommunikációt, nem fognak megfelelően működni, amíg be nem állítja a tűzfalon a bejövő forgalomra vonatkozó engedélyeket. Az alkalmazás gyártójától informálódjon arról, hogy mely portok és protokollok szükségesek az alkalmazás megfelelő futásához.
    A Windows tűzfallal kapcsolatban a (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=84639). weblapon találhat további információt. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)
  • Készítse elő az Active Directory környezetet a Windows Server 2008 frissítéseivel. Mielőtt Windows Server 2008 rendszerű tartományvezérlőt ad egy Windows 2000 vagy Windows Server 2003 operációs rendszert futtató Active Directory-környezethez, frissítenie kell a környezetet.
Megjegyzés:

Ezeket a lépéseket akkor is meg kell ismételnie a Windows Server 2008 telepítésekor, ha a korábbi kiadások telepítésénél is ugyanígy járt el.

Az Active Directory-környezetet az alábbi módon kell frissíteni. Ha felügyelet nélküli telepítést végez, az operációs rendszer telepítése előtt végezze el ezt a lépést. Más esetben a telepítő futtatása után és az Active Directory tartományi szolgáltatások telepítése előtt kell elvégezni ezt a lépést.

Erdő előkészítése

  1. Jelentkezzen be a sémakezelő főkiszolgálóra a Vállalati rendszergazdák, a Sémafelelősök vagy a Tartománygazdák csoport tagjaként.
  2. Másolja a \sources\adprep mappa tartalmát a Windows Server 2008 telepítő DVD-jéről a sémakezelő főkiszolgálói szerepkört betöltő számítógépre.
  3. Nyisson meg egy parancssori ablakot, váltson az Adprep mappára, és futtassa az adprep /forestprep parancsot.
  4. Ha írásvédett tartományvezérlőt szeretne telepíteni, futtassa az adprep /rodcprep parancsot.
  5. Várja meg a művelet befejezését és a változások replikálását a következő folyamat megkezdése előtt.

Tartomány előkészítése

  1. Jelentkezzen be az infrastruktúra-főkiszolgálóra a Tartománygazdák csoport tagjaként.
  2. Másolja a \sources\adprep mappa tartalmát a telepítő DVD-ről az infrastruktúra-főkiszolgálói szerepkört betöltő számítógépre.
  3. Nyisson meg egy parancssori ablakot, váltson az Adprep mappára, és futtassa az adprep /domainprep /gpprep parancsot.
  4. Várja meg a művelet befejezését és a változások replikálását.
    A fenti lépések elvégzése után hozzáadhatja az előkészített tartományokhoz a Windows Server 2008 rendszerű tartományvezérlőket. Az adprep parancs többek között kibővíti a sémát, frissíti a kijelölt objektumok alapértelmezett biztonsági leíróit, és új címtárobjektumokat ad hozzá, ha az alkalmazások ezt igénylik.
    Az adprep parancsról további információt a http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=108405 weblapon talál. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

Az oldal tetejére

Ismert problémák

A Windows Server 2008 rendszerrel kapcsolatos ismert problémák legfrissebb információit a kapcsolódó megjegyzésekben olvashatók (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=99299). (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

Az oldal tetejére

Server Core változat telepítése

A Windows Server 2008 Server Core változatának x86- vagy x64-alapú kiszolgálóra történő telepítésekor a telepítő kéri az alábbiak egyikének telepítését. Az alábbi magyarázatok segítenek annak eldöntésében, hogy melyiket válassza:

  • Windows Server 2008 VERZIÓ (Teljes telepítés). A Windows Server 2008 teljes telepítése. Ez a telepítés tartalmazza a teljes felhasználói felületet, és támogatja az összes kiszolgálói szerepkört.
  • Windows Server 2008 VERZIÓ (Server Core telepítés). A Windows Server 2008 minimális kiszolgálótelepítése, amellyel futtathatók a támogatott kiszolgálói szerepkörök. A Server Core telepítés összes elérhető kiszolgálói szerepkörének teljes listáját a http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=99300 weblap tartalmazza. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)
    Ha ezt a beállítást választja, a telepítő csak azokat a fájlokat telepíti, amelyek ezen szerepkörök működéséhez szükségesek. A hagyományos Windows-felület például nem települ. A kiszolgálót helyileg a parancssorból konfigurálhatja és kezelheti. Ezt a beállítást azért érdemes megfontolni, mert csökkenti a szervizelési és kezelési szükségleteket és a kiszolgáló támadható felületét.
Megjegyzés:

A Server Core telepítés használatáról, a kiszolgálói szerepkörök és szolgáltatások telepítéséről és kezeléséről részletes információt talál a lépésenkénti útmutatóban (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=87369). (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

Az oldal tetejére

Több operációs rendszer telepítése ugyanarra a számítógépre

A Windows Server 2008 rendszert ajánlott az előző operációs rendszertől különböző partícióra telepíteni. Így a másik rendszerhez továbbra is hozzáfér. A legjobb eredmény érdekében a telepítőt a Windows rendszeren belül indítsa el (ne a termék DVD-jéről indítsa a rendszert), majd végezzen egyéni (új) telepítést egy külön partícióra.

Az oldal tetejére

Felügyelet nélküli telepítés

A felügyelet nélküli telepítésről a Windows Vista központi telepítésének részletes útmutatója (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=66066) tartalmaz tudnivalókat. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

A Windows Server 2008 felügyelet nélküli telepítéséről további információt a Windows Server 2008 rendszer Windows automatikus telepítési csomagjának (Windows AIK) felhasználói útmutatója (Waik.chm) tartalmaz.

Megjegyzés:

Ezek az útmutatók a Windows Server 2008 és a Windows Vista operációs rendszerre is vonatkoznak.

Az oldal tetejére

Verziófrissítés

Támogatott frissítések

Az alábbi táblázat bemutatja, hogy melyik Windows operációs rendszer a Windows Server 2008 jelen verziójának melyik kiadására frissíthető.

Megjegyzés:

A Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez kivételével a táblázat egyaránt érvényes a 32 bites és az x64-alapú változatokra. A platformok közötti frissítés (32 bitesről 64 bitesre vagy megfordítva) viszont nem támogatott.

Ha a következőt futtatja: Frissíthet a következő verzióra:
  • Windows Server 2003 R2 Standard Edition
  • Windows Server 2003 Standard Edition a Service Pack1 (SP1) szervizcsomaggal
  • Windows Server 2003 Standard Edition a Service Pack2 (SP2) szervizcsomaggal
  • Windows Server 2008 Standard RC0
  • Windows Server 2008 Standard RC1
  • A Windows Server 2008 Standard teljes telepítése
  • A Windows Server 2008 Enterprise teljes telepítése
  • Windows Server 2003 R2 Enterprise Edition
  • Windows Server 2003 Enterprise Edition a Service Pack1 (SP1) szervizcsomaggal
  • Windows Server 2003 Standard Edition a Service Pack2 (SP2) szervizcsomaggal
  • Windows Server 2008 Enterprise RC0
  • Windows Server 2008 Enterprise RC1
  • A Windows Server 2008 Enterprise teljes telepítése
  • Windows Server 2003 R2 Datacenter Edition
  • Windows Server 2003 Datacenter Edition a Service Pack1 (SP1) szervizcsomaggal
  • Windows Server 2003 Standard Edition a Service Pack2 (SP2) szervizcsomaggal
  • Windows Server 2008 Datacenter RC0
  • Windows Server 2008 Datacenter RC1
  • A Windows Server 2008 Datacenter teljes telepítése

Mielőtt a frissítést végrehajtja

  • Készítsen biztonsági másolatot a kiszolgálókról. A biztonsági másolatoknak tartalmazniuk kell a számítógépek működéséhez szükséges összes adatot és konfigurációs beállítást. A kiszolgálók konfigurációs adatainak biztonsági mentése igen fontos lépés, különösen a hálózati infrastruktúrát, például a DHCP-szolgáltatást biztosító kiszolgálók esetén. A biztonsági másolatban szerepeljenek a rendszer- és rendszertöltő partíciók, valamint a rendszerállapot-adatok. A konfigurációs adatok biztonsági mentésének másik módja egy automatikus rendszer-helyreállítási biztonságimásolat-készlet létrehozása.
  • A Windows Server 2003 operációs rendszerről a Windows Server 2008 Server Core változatára történő frissítés nem támogatott.
  • A Windows Server 2008 ezen verziója nem távolítható el, ha frissítésként telepítette. Sikertelen telepítés esetén visszaállíthatja az előző operációs rendszert.
  • Ha a telepítővarázslóban megjelölte a kiadást és kiválasztotta a frissítés lehetőséget (az új telepítés végrehajtása helyett), megjelenik egy párbeszédpanel egy, a kompatibilitási információkra mutató hivatkozással. A hivatkozásra kattintva tanulmányozza át a telepített alkalmazásokról szóló információkat, mielőtt folytatja a frissítést.

Az oldal tetejére

Hibaelhárítás

A telepítés alatt a következő általános problémák és vonatkozó alternatív megoldások merülhetnek fel:

Probléma: A telepítés ismeretlen okokból sikertelen volt

Megoldás: Az általános hibaelhárításhoz ellenőrizze a Setupact.log és a Setuperr.log fájlokat. A leállás pillanatától függően ezek a $WINDOWS.~BT\Sources\Panther vagy a Windows\Panther mappában találhatók. Ezek a mappák általában azon a partíción vannak, amelyre a Windows Server 2008 lesz telepítve, vagy azon, amelyen a régi operációs rendszer van. Ha viszont egy Itanium-alapú számítógépen hiúsul meg a telepítés, a mappa kerülhet egy másik meghajtóra, amelyen van rendelkezésre álló lemezterület.

Probléma: Egy partíció megjelenése szerint nem elérhető

Ez a szakasz felsorolja az okokat, amelyek miatt egy partíció elérhetetlenné válik, illetve lehetséges megoldásokat kínál a problémákra.

  • A partíció túl kicsi. A probléma megoldásához konfigurálja újra a lemezt a partíció megnövelésével, kattintson a partícióra, majd a Kiterjesztés gombra. Ha nincs elég szabad terület, akkor vagy törölnie kell egy másik partíciót a rendelkezésre álló lemezterület növeléséhez, vagy egy másik partíciót kell választania.
  • A partíciónak nincs elég szabad területe. A probléma megoldásához meg kell növelni a szabad területet. A szabad terület megnöveléséhez először törölje a partíción található összes felesleges fájlt. Ha így sem elég a szabad terület, a lemez átkonfigurálásával növelje meg a partíció területét. Ehhez kattintson a megnövelni kívánt partícióra, majd a Kiterjesztés gombra.
  • A partíció nem NTFS-kötet. Az operációs rendszer csak NTFS fájlrendszerként konfigurált lemezekre telepíthető. A terméket nem telepítheti FAT fájlrendszerekre.
  • A partíció nem alaplemez vagy támogatott dinamikus egyszerű kötet. Az operációs rendszer csak alaplemezekre, illetve dinamikus egyszerű kötetek egyes típusaira telepíthető.
  • Több mint egy nyers lemeze van, amely nincs inicializálva. Egy nyers lemeze lehet, de ha több van, a lemezek valamelyikén partíciót kell létrehoznia. Ehhez a telepítés során hozzon létre egy partíciót a lemezen, indítsa újra a számítógépet, és próbálja újra a telepítést.
  • A lemez le van tiltva a számítógép BIOS beállításaiban. A probléma megoldásához engedélyezze a lemezt a számítógép BIOS beállításaiban.
  • A számítógép hardvere nem támogatja operációs rendszer telepítését erre a lemezre.

Probléma: Az operációs rendszer telepítése után a számítógép nem indítja el a rendszert

Ok: Feltehetően digitális aláírás nélküli illesztőprogramot telepített.

Megoldás: A hiba elhárításáról bővebben jelen dokumentum „Teendők a telepítés megkezdése előtt” című részének „Győződjön meg arról, hogy frissítette és digitálisan aláírta a Windows Server 2008 x64-alapú verzióihoz készült kernelmódú illesztőprogramokat.” szakaszában olvashat.

Probléma: Miután a Windows rendszerből indult a telepítő, az első újraindítást követően meghiúsult a telepítés, és kék képernyő látható

Ok: Ennek legvalószínűbb oka, hogy a telepítő nem észlelt eszközvezérlőt (például DVD-t vagy merevlemezt).

Megoldás: A probléma megoldásához töltse be az illesztőprogramot a következő módon.

Az eszközvezérlő illesztőprogramjának betöltése a telepítés során

  1. Mentse a fájlt egy hajlékonylemezre, CD-re, DVD-re vagy USB flash-meghajtóra az adathordozó gyökérkönyvtárába vagy a következő mappák egyikébe: amd64 x64-alapú számítógépeken, i386 32 bites számítógépeken és ia64 Itanium-alapú számítógépeken.
  2. Indítsa el a telepítőt. Ehhez betöltheti a rendszert a DVD-terméklemezről, vagy elindíthatja a telepítőt a Windows rendszerből.
  3. A lemezkiválasztó lapon kattintson az Illesztőprogram betöltése elemre (vagy nyomja le az F6 billentyűt), majd kövesse az utasításokat.

Az oldal tetejére

További információ

Az oldal tetejére

Szerzői jogi megjegyzések

A jelen dokumentumban szereplő információk – köztük az URL-címek és egyéb internetes webhelyhivatkozások – értesítés nélkül változhatnak. Ellenkező utalás hiányában a dokumentumban példaként említett cégek, szervezetek, termékek, tartománynevek, e-mail címek, emblémák, személyek, helyek és események kitaláltak, így bármely létező céggel, szervezettel, termékkel, tartománynévvel, e-mail címmel, emblémával, személlyel, hellyel vagy eseménnyel való egyezés kizárólag a véletlen műve lehet. A vonatkozó szerzői jogi jogszabályok betartása a felhasználó felelőssége. A Microsoft Corporation kifejezett írásos engedélye nélkül sem a dokumentum egésze, sem annak tetszőleges része nem reprodukálható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, semmilyen formában és módon (elektronikus, mechanikai, fénymásolásos, hangrögzítési vagy más eljárással), továbbá semmilyen célból nem továbbítható. Minden ilyen cselekmény a szerzői jogok megsértését jelenti.

A dokumentumban foglaltak a Microsoft szabadalmainak, szabadalmi oltalmainak, védjegyeinek, szerzői jogainak és egyéb szellemi tulajdonjogainak tárgyát képezhetik. Hacsak a Microsoft valamelyik írásos licencszerződése másként nem rendelkezik, a dokumentum rendelkezésre bocsátása nem jogosítja fel a felhasználót ezen szabadalmak, védjegyek, szerzői jogok vagy egyéb szellemi tulajdon használatára.

© 2008 Microsoft Corporation. Minden jog fenntartva.

A Microsoft, az MS-DOS, a Visual Basic, a Visual Studio, a Windows, a Windows NT, a Windows Server, a Windows Vista és az Active Directory a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban, illetve más országokban bejegyzett védjegyei vagy kereskedelmi védjegyei.

Az egyéb védjegyek jogtulajdonosaik tulajdonát képezik.

1.1

Az oldal tetejére